A bor nem csak belsőleg használ…

…még ha először furcsán hangzik, akkor is így van. Nem, nem a L’Occitane szőlős termékeit fogom reklámozni (pedig tényleg jók) :) Ha az ember sokat dolgozik valamivel, szükségét érzi egy kis változatosságnak, főleg, ha olyan mértékű kíváncsisággal és kísérletező hajlammal van megáldva, mint én. Mostanság a tintarajzok színesítik a ceruza/akvarell repertoárt, de ez még mindig nem elég a boldogságomhoz, szükségét érzem az újdonságnak. Szerencsére még nálam jóval elvetemültebben kísérletező alkotók is vannak a környezetemben (kéretik pozitív értelemben venni :D) Kerekedtek a szemeim, borral festeni, majd aztán lebomlik, csúnya lesz, foltosodik, mit művel az alkohol és a savtartalom a papírral, miegymás… és itt a bizonyíték, ami alapján végül döntöttem…meggyőzött ;)

Nos, miért ne?

Kapóra jött a szülinapom, ugyanis ha már szülinapom van címszó alatt megörvendeztettem környezetemet egy komolyabb adag vörösboros marhapörkölttel, aminek következtében kb. 2 dl “festék” ott maradt a hűtőszekrényben. Alkoholizálási szokásaim ismeretében maximum évek múlva, saját lábán távozott volna az üvegből, tehát tényleg minden feltétel adott volt a teszteléshez.

A bor amúgy Villányi Kékfrankos 2007-ből, színét tekintve a mélybordó fajtából, waterbrush-ba töltve halvány lilás felhangot mutatott, ami száradás után még erősebbé vált. A tematikát tekintve ilyesmihez a legalkalmasabbnak épületek ábrázolását tartom, különösen a mediterrán területekre jellemző az a fajta építkezési mód, mely mindenféle textúrát ötvözve számtalan lehetőséget ad a kísérletezésre. Legutóbbi olaszországi utam alkalmával csodálhattam meg ezt a réges-régi lakóházat, ahol terméskő és téglák, hasított fagerendák és omladozó vakolat, repedésekben megtelepedett növények egyaránt jelen vannak, minden, ami teszteléshez érdekes lehet. A képet Parker Ruby tintával rajzoltam elő, és itt ért az első meglepetés: a mélybordó tintát a bor savtartalma (valószínűleg, de az is lehet, hogy az alkoholtartalom) egészen kékes-lilás árnyalatúra változtatta. A következő meglepetés a második átfestésnél ért: a bor keményen megdolgozta a papír felületét is, ugyanis a tinta az előzőleg átfestett területeken (száradás után is!) szinte szétszaladt, gyönyörűen, egyenletesen terült, egységes pigmentréteget képezve. A legmélyebb árnyalatot 3-4-szeri átfestéssel értem el, igaz rásegített kicsit a tinta oldódása is.

Összességében elégedett vagyok a végeredménnyel, biztos vagyok benne, hogy fogok még borral festeni, sőt, ha jól sejtem, ki fogok még próbálni egyéb, a háztartásban fellelhető természetes festékanyagokat is.

Gábor, köszönöm!

Már csak egy kérdés maradt: mi legyen a következő? ;)

Comments are closed.