A “tintázásról”…

…is mesélek, ha már hetek óta ezt csinálom folyamatosan :) Rászoktam, úgy tűnik.

Valamikor még kb. 20 évvel ezelőtt a nagyapám, pontosabban a kézírása szerettette meg velem a töltőtollakat. Csodálatos vonalvezetéssel, szinte rajzolta a betűket, lassan és cirkalmasan, ahogyan csak metszett tollal, valódi tintába mártogatva lehet, ahogy a Kedvesnővérek tanították nekik annak idején. Gyerek voltam még, aprócska kíváncsi leányzó, akinek a jutalma egy-egy jó jegyért az volt, hogy a Papa írta alá az ellenőrző könyvecskét…

Az eltelt évek alatt rájöttem arra is, hogy egy töltőtoll nem csak írásra való. Ennek eredményeképp arra használom őket a legkevesebbet :D Egészen kellemes vonalas rajzok készíthetők velük, a vonalvastagság variálásával színesítve a tinta színmélysége adta lehetőségeket.

Költözésem alkalmával került elő egyik művészkellékes ládikám mélyéről az a pár üveg tinta és töltőtoll, ami újfent elindította a lavinát. A legkedvesebb mind közül, a Parker Ruby mindig kéznél van, szívesen használom írásra is, rajzolni vele pedig egyedülálló élmény: érdekessége, hogy különféle papírokon alkalmazva egészen változatos árnyalatokat produkál.

Az erdélyi öreg házat, amit korábban már akvarellel is megörökítettem, a Moleskine Watercolour vázlatfüzetbe rajzoltam. Az amúgy papírzsebkendőn mély barnás-bordós tinta száradás után nem kis meglepetésemre itt kissé magentába hajló hidegbordó színt adott ki.

A zsepi-moley ellentéten fellelkesedve elővettem hát az AMI vázlatfüzetet is, melynek papírja valamilyen okból a tintában rejlő lilás pigmenteket hangsúlyozta ki erőteljesen, ahogy ezt a Rimini-sorozathoz készült tegnapi sketchem is mutatja. Egyelőre még ámulok a tények felett, a meglepő eredmények oka még rejtély, de valószínűleg a megoldáshoz köze lesz a médium nedvszívó képességének, savtartalmának és egyéb tulajdonságainak is. Minden esetre kíváncsiságom határtalan, ezért ezek után az összes itthon fellelhető papíromat ki fogom próbálni Rubyval. ;)

Kísérletező hajlamomra való tekintettel természetesen egyedi tinta kikeverése sem maradhatott el, ennek eredményét lehet megcsodálni a következő képen. Tanulság: ha színt váltunk, itassuk fel a tollhegyből is a benne maradt előző tintát, nem elég a konvertert kimosni, vagy ha nem, hát legalább ne kezdjünk el egy-egy részletet azonnal készre kidolgozni, fejlesszük egyenletesen az egész képet….mert különben világoskék kakasunk keletkezik… :D

(A visszajelzések alapján nem is biztos, hogy hátrány :D) Ez a mély kék amúgy a két klasszikus “mindigvanbelőle” tintám  (Pelikan Blue és Lamy Black) keveréke.

A mai post végére egy vallomás: a tintafélék és köztem végleges a vonzalom, egy-egy különlegesebb darab beszerzése után garantált a többnapos vigyor ;) A vadászataimhoz pedig itt szoktam művelődni, ajánlom jó szívvel mindenkinek, aki kicsit is szereti a modern formákba álmodott hagyományos dolgokat. (Megjegyzem, a legutolsó itt kinézett zsákmányom egy Lamy Safari Al-Star, természetesen a kávébarna, mi más. Nagyon szerethető darab ;))

Comments are closed.