Többen kérdeztétek, hogyan lehet hozzájutni egy-egy képhez, vagy komplett sorozathoz. Marha egyszerű:) Szólni kell, és megcsinálom. Az autós-motoros tollrajzok után meglepően sokan érdeklődtetek, nagy öröm ez nekem… viszont bármennyire igyekszem, még mindig csak két kezet tudtam magamnak növeszteni, a firkálandók száma pedig nagyobb annál, ami a minőségi munka fogalmán és az önmagammal szemben támasztott elvárásokon belül még tartható lenne. Gyenge, elkapkodott, megerőszakolt rajzokat nem adok ki a kezeim közül. Nem vagyok hajlandó kényszerből rajzolni, mert az nem én vagyok, és az nem lesz “olyan”.  A tőlem megszokott minőségnél alább sem adom (egó meg ilyenek). Ezek tények, és nem könnyítik meg a dolgom (oszt’ néha aludni is kell), tehát döntöttem. Mivel viszonylag sok azonos irányú igény mutatkozik, bizonyos képekből korlátozott mennyiségben sorszámozott, dedikált művészi nyomatok készülnek majd, amikhez bárki hozzájuthat. (Ettől függetlenül persze továbbra is teljesítek egyedi kéréseket, kiadványszerkesztéstől és designtól elkezdve a gyerekszoba kidekorálásáig, csak ésszerű határok között. És természetesen lehet kérni eredeti rajzokat és festményeket is.)

Az első sorozat, ami reprózásra kerül, a Retró motorok (Pannónia oldalkocsival és anélkül, és barátai). Amit tudni kell róluk: 25,8×18,3 cm méretű (B5), 156g/m²-es japán Maruman papírra készülnek töltőtollal, színes tintákkal. Jelen állás szerint egy sötét indigókék és egy mélylila Pannónia van kész, egy pedig vázlatban, és most nyaggatnak Babettáért:)

…és akkor az első fecskék (ejjh, de stílusos lett volna ide egy Simson Schwalbe, affene, na már mindegy)…

És akarok még égő-piros DIAMINE Red Dragont, vérszínűt, mint a mérges alkonyat, mint a PILOT Iroshizuku Yama-Budo, és akkor írnék, mindig-mindig írnék. Twilight-kékkel húgomnak, anyámnak arannyal: arany-imát írnék az én anyámnak, arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal. És el nem unnám, egyre-egyre írnék egy vén toronyba, szünes-szüntelen. Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. Kiszínezném vele az életem…

Ps. a Maros utcai kis butik egy kincsesláda, tele szebbnél-szebb tollakkal és tintákkal. Legutóbb 9 üveggel jöttem haza…és egy Maruman sketchbookkal, melybe eltökélt szándékom mindegyikkel legalább egy autót rajzolni a vénjárgány-sorozathoz

Eddig ezek készültek el, de folyton jön az ötlet, minden napra jut kocsi:) És lesz majd, amelyiknek külön postot is szentelek. Már a tinta miatt megéri, némelyik annyira különleges a téma pedig… nos, számomra ez is olyan mint a fák és a macskakő: több órán át hangom sincs, csak a tollhegy sercegése a papíron…

Nem vagyok egy hakapeszi, szeretem kiélvezni a pillanatot, úgyhogy nézegettem egy ideig, de győzött a kíváncsiság és az alkotói kényszer, végül szombat  délelőtt törtem fel a kis tintásüveg tetejét záró viaszpecsétet. Némi ügyetlenkedés után, kb. 10 perc elteltével már egész ügyesen tudtam bánni a mártogatós tollal, s be mertem vállalni egy komolyabb igénybevételt is vele, úgyhogy az első grafika, ami a barna tintával készült, egy kalózhajó lett:

A tőlem megszokott vonalvezetéssel és részletességgel (és rettenetes iramban fogyó türelemmel) rajzoltam, úgyhogy mielőtt még kivágtam volna az ablakon az egész sketchbookot, a bal oldali két vitorla árnyékolása után szépen letettem a mártogatós tollat, és a tintát beletöltöttem egy Lamyba. Ez így egyrészt sokkal kényelmesebb, másrészt megtizedeli a rajzolással töltött időt. (A kalózhajó nemcsak az alkotás közben szerzett nekem örömet, hanem még egészen máshogy is…de ez megérdemel egy külön postot )

Vasárnap gondoltam egy merészet, és nekiálltam egy romos viskót rajzolni. Igen, tudom, kényes téma…talán nem mondok újdonságot, ha elárulom: minden deszkát és ütött-kopott zsindelyt egyenként rajzolgattam fel, egészen elmebeteg módon bele tudok bonyolódni ilyenkor a részletekbe. Talán ahhoz hasonlítható a szituáció, mint amikor a cica előtt meglengetik a sapkabojtot: katt, csőlátás, pupillák tányérnyira tágulnak, időérzék elveszik, és csak pofozza, pofozza

Nos, egész éjszaka rajzoltam. Itt az eredménye;)

Tudom, tudom… dilis:) Pssszt…lesz még ennél dilisebb is;)

Valamikor még kb. 20 évvel ezelőtt a nagyapám, pontosabban a kézírása szerettette meg velem a töltőtollakat. Csodálatos vonalvezetéssel, szinte rajzolta a betűket, lassan és cirkalmasan, ahogyan csak metszett tollal, valódi tintába mártogatva lehet, ahogy a Kedvesnővérek tanították nekik annak idején. Gyerek voltam még, aprócska kíváncsi leányzó, akinek a jutalma egy-egy jó jegyért az volt, hogy a Papa írta alá az ellenőrző könyvecskét…

Az eltelt évek alatt rájöttem arra is, hogy egy töltőtoll nem csak írásra való. Ennek eredményeképp arra használom őket a legkevesebbet Egészen kellemes vonalas rajzok készíthetők velük, a vonalvastagság variálásával színesítve a tinta színmélysége adta lehetőségeket.

Költözésem alkalmával került elő egyik művészkellékes ládikám mélyéről az a pár üveg tinta és töltőtoll, ami újfent elindította a lavinát. A legkedvesebb mind közül, a Parker Ruby mindig kéznél van, szívesen használom írásra is, rajzolni vele pedig egyedülálló élmény: érdekessége, hogy különféle papírokon alkalmazva egészen változatos árnyalatokat produkál.

Az erdélyi öreg házat, amit korábban már akvarellel is megörökítettem, a Moleskine Watercolour vázlatfüzetbe rajzoltam. Az amúgy papírzsebkendőn mély barnás-bordós tinta száradás után nem kis meglepetésemre itt kissé magentába hajló hidegbordó színt adott ki.

A zsepi-moley ellentéten fellelkesedve elővettem hát az AMI vázlatfüzetet is, melynek papírja valamilyen okból a tintában rejlő lilás pigmenteket hangsúlyozta ki erőteljesen, ahogy ezt a Rimini-sorozathoz készült tegnapi sketchem is mutatja. Egyelőre még ámulok a tények felett, a meglepő eredmények oka még rejtély, de valószínűleg a megoldáshoz köze lesz a médium nedvszívó képességének, savtartalmának és egyéb tulajdonságainak is. Minden esetre kíváncsiságom határtalan, ezért ezek után az összes itthon fellelhető papíromat ki fogom próbálni Rubyval.

Kísérletező hajlamomra való tekintettel természetesen egyedi tinta kikeverése sem maradhatott el, ennek eredményét lehet megcsodálni a következő képen. Tanulság: ha színt váltunk, itassuk fel a tollhegyből is a benne maradt előző tintát, nem elég a konvertert kimosni, vagy ha nem, hát legalább ne kezdjünk el egy-egy részletet azonnal készre kidolgozni, fejlesszük egyenletesen az egész képet….mert különben világoskék kakasunk keletkezik…

(A visszajelzések alapján nem is biztos, hogy hátrány ) Ez a mély kék amúgy a két klasszikus “mindigvanbelőle” tintám  (Pelikan Blue és Lamy Black) keveréke.

A mai post végére egy vallomás: a tintafélék és köztem végleges a vonzalom, egy-egy különlegesebb darab beszerzése után garantált a többnapos vigyor A vadászataimhoz pedig itt szoktam művelődni, ajánlom jó szívvel mindenkinek, aki kicsit is szereti a modern formákba álmodott hagyományos dolgokat. (Megjegyzem, a legutolsó itt kinézett zsákmányom egy Lamy Safari Al-Star, természetesen a kávébarna, mi más. Nagyon szerethető darab )

Folyt. köv.

Kelényi Attila fotója (animakonyvesbolt.hu)

(Radnóti Miklós Válogatott versei – A temetőben)

Mini Moleskine sketchbookba készült, Rotring töltőceruzával, 2B grafitheggyel, kb. 10 perc alatt, mert Sally nem bír nyugton maradni hosszú ideig…