Többen kérdeztétek, hogyan lehet hozzájutni egy-egy képhez, vagy komplett sorozathoz. Marha egyszerű:) Szólni kell, és megcsinálom. Az autós-motoros tollrajzok után meglepően sokan érdeklődtetek, nagy öröm ez nekem… viszont bármennyire igyekszem, még mindig csak két kezet tudtam magamnak növeszteni, a firkálandók száma pedig nagyobb annál, ami a minőségi munka fogalmán és az önmagammal szemben támasztott elvárásokon belül még tartható lenne. Gyenge, elkapkodott, megerőszakolt rajzokat nem adok ki a kezeim közül. Nem vagyok hajlandó kényszerből rajzolni, mert az nem én vagyok, és az nem lesz “olyan”.  A tőlem megszokott minőségnél alább sem adom (egó meg ilyenek). Ezek tények, és nem könnyítik meg a dolgom (oszt’ néha aludni is kell), tehát döntöttem. Mivel viszonylag sok azonos irányú igény mutatkozik, bizonyos képekből korlátozott mennyiségben sorszámozott, dedikált művészi nyomatok készülnek majd, amikhez bárki hozzájuthat. (Ettől függetlenül persze továbbra is teljesítek egyedi kéréseket, kiadványszerkesztéstől és designtól elkezdve a gyerekszoba kidekorálásáig, csak ésszerű határok között. És természetesen lehet kérni eredeti rajzokat és festményeket is.)

Az első sorozat, ami reprózásra kerül, a Retró motorok (Pannónia oldalkocsival és anélkül, és barátai). Amit tudni kell róluk: 25,8×18,3 cm méretű (B5), 156g/m²-es japán Maruman papírra készülnek töltőtollal, színes tintákkal. Jelen állás szerint egy sötét indigókék és egy mélylila Pannónia van kész, egy pedig vázlatban, és most nyaggatnak Babettáért:)

…és akkor az első fecskék (ejjh, de stílusos lett volna ide egy Simson Schwalbe, affene, na már mindegy)…

Aztán a pünkösdi hosszú hétvégén az Óperenciás Tengeren innen is jártunk (még nem túl, de olyan is lesz), feltöltődtünk élményekkel, sörrel, színnel, illattal és nyárral. Prága. Majdnem-spontán, mert ajándék volt, és az a meglepi amit előre elárulnak, már nem is meglepi persze azért készültünk egy egész picit, már tudtuk mit akarunk megnézni, és tudtuk hogy pár napunk lesz rá. Gyönyörű, mint mindig, de Prágából ennyi nem elég:) Visszamegyünk amint lehet.

Nemsokára pedig egy hét a Tisza mellett, minden nap folyóparti reggelivel indítva… nem kispályázunk:)

Izguljatok csak, lesz még itt mocorgás…

És akarok még égő-piros DIAMINE Red Dragont, vérszínűt, mint a mérges alkonyat, mint a PILOT Iroshizuku Yama-Budo, és akkor írnék, mindig-mindig írnék. Twilight-kékkel húgomnak, anyámnak arannyal: arany-imát írnék az én anyámnak, arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal. És el nem unnám, egyre-egyre írnék egy vén toronyba, szünes-szüntelen. Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. Kiszínezném vele az életem…

Ps. a Maros utcai kis butik egy kincsesláda, tele szebbnél-szebb tollakkal és tintákkal. Legutóbb 9 üveggel jöttem haza…és egy Maruman sketchbookkal, melybe eltökélt szándékom mindegyikkel legalább egy autót rajzolni a vénjárgány-sorozathoz

Eddig ezek készültek el, de folyton jön az ötlet, minden napra jut kocsi:) És lesz majd, amelyiknek külön postot is szentelek. Már a tinta miatt megéri, némelyik annyira különleges a téma pedig… nos, számomra ez is olyan mint a fák és a macskakő: több órán át hangom sincs, csak a tollhegy sercegése a papíron…

Egy kis háttér információ: Třebíč a morvaországi zsidó kultúra egykori jelentős központjai közé tartozott. A fennmaradt nagyhírű zsidónegyed mindmáig értékes tanúja a zsidó-keresztény együttélésnek, melynek a második világháború náci holokausztja erőszakkal vetett véget. A sűrűn beépített egyedülálló zsidónegyed – girbegurba utcácskáival, titokzatos zugaival, boltíves átjáróival és romantikus tereivel – több mint százhúsz lakóépületből áll. Ezt egészítik ki a volt zsidó közösségi épületek, a városháza, az iskolák, a rabbi-hivatal, illetve a szegényházak. A Hátsó-zsinagógát teljes egészében felújították, és a 18. század elejéről származó egyedi freskókkal díszített helyiségben a zsidónegyed történetét bemutató kiállítást rendeztek be. Ezen kívül különféle kulturális rendezvényeket – kiállításokat, koncerteket, találkozókat és szemináriumokat szerveznek itt.

Třebíč zsidó negyede az egyik legjobb állapotban fennmaradt zsidó városrész Európában. Csehországban, a Jihlava folyó bal partján terül el, a třebíči vár alatt. 2003. július 3. óta a Világörökség része, mint az egyetlen olyan, Izrael területén kívül fekvő zsidó műemlék, amit az UNESCO számon tart.

Számomra a hely elsősorban eredeti házai és történelmi környezete miatt érdekes. 123, különböző építészeti stílusú ház, két zsinagóga és több más műremek is jó állapotban vészelte át a történelem viharait, ezeket rajzolni pedig különösen nagy élmény, egyben kihívás is.

A leghíresebb ilyen talán a román-gótikus stílusban épült Szent Prokop-bazilika, amely a 13. század első felében készült, az 1101-ben Třebíčben alapított bencés rendi kolostor részeként.

Eredetileg Szűz Máriának szentelték. Az apátsági templom sajnos szenvedett Hunyadi Mátyás 1468-as ostroma idején, ezután több, mint kétszáz éven keresztül világi célokra használták, volt lóistálló, gabonamagtár és sörraktár is.

1725 – 1731 között F. M. Kaňka építész felújította, újra felszentelték, és ismét egyházi célokra használták. A bazilika legértékesebb részei a több mint hétszáz éves eredeti ácsolt mennyezetű kripta, a kő keresztboltozattal fedett szentély, az apszis keleti részében lévő rózsaablak, és a kőfaragó mesterek kiváló munkájának bizonyítéka – az északi bejárat. A bazilika jelenlegi belső tere Kamil Hilbert érdeme, az 1924 – 1935 közötti években kapta mai formáját. A hajdani kolostor épülete ma a Nyugat-Morva Múzeum betlehemi jászol-, moldavit-, pipa- és a helyi kultúrát bemutató gyűjteményének ad otthont.

Remélem ismét tudtam újat mutatni, hamarosan másutt is kószálhattok velem

Nem vagyok egy hakapeszi, szeretem kiélvezni a pillanatot, úgyhogy nézegettem egy ideig, de győzött a kíváncsiság és az alkotói kényszer, végül szombat  délelőtt törtem fel a kis tintásüveg tetejét záró viaszpecsétet. Némi ügyetlenkedés után, kb. 10 perc elteltével már egész ügyesen tudtam bánni a mártogatós tollal, s be mertem vállalni egy komolyabb igénybevételt is vele, úgyhogy az első grafika, ami a barna tintával készült, egy kalózhajó lett:

A tőlem megszokott vonalvezetéssel és részletességgel (és rettenetes iramban fogyó türelemmel) rajzoltam, úgyhogy mielőtt még kivágtam volna az ablakon az egész sketchbookot, a bal oldali két vitorla árnyékolása után szépen letettem a mártogatós tollat, és a tintát beletöltöttem egy Lamyba. Ez így egyrészt sokkal kényelmesebb, másrészt megtizedeli a rajzolással töltött időt. (A kalózhajó nemcsak az alkotás közben szerzett nekem örömet, hanem még egészen máshogy is…de ez megérdemel egy külön postot )

Vasárnap gondoltam egy merészet, és nekiálltam egy romos viskót rajzolni. Igen, tudom, kényes téma…talán nem mondok újdonságot, ha elárulom: minden deszkát és ütött-kopott zsindelyt egyenként rajzolgattam fel, egészen elmebeteg módon bele tudok bonyolódni ilyenkor a részletekbe. Talán ahhoz hasonlítható a szituáció, mint amikor a cica előtt meglengetik a sapkabojtot: katt, csőlátás, pupillák tányérnyira tágulnak, időérzék elveszik, és csak pofozza, pofozza

Nos, egész éjszaka rajzoltam. Itt az eredménye;)

Tudom, tudom… dilis:) Pssszt…lesz még ennél dilisebb is;)

Valamikor még kb. 20 évvel ezelőtt a nagyapám, pontosabban a kézírása szerettette meg velem a töltőtollakat. Csodálatos vonalvezetéssel, szinte rajzolta a betűket, lassan és cirkalmasan, ahogyan csak metszett tollal, valódi tintába mártogatva lehet, ahogy a Kedvesnővérek tanították nekik annak idején. Gyerek voltam még, aprócska kíváncsi leányzó, akinek a jutalma egy-egy jó jegyért az volt, hogy a Papa írta alá az ellenőrző könyvecskét…

Az eltelt évek alatt rájöttem arra is, hogy egy töltőtoll nem csak írásra való. Ennek eredményeképp arra használom őket a legkevesebbet Egészen kellemes vonalas rajzok készíthetők velük, a vonalvastagság variálásával színesítve a tinta színmélysége adta lehetőségeket.

Költözésem alkalmával került elő egyik művészkellékes ládikám mélyéről az a pár üveg tinta és töltőtoll, ami újfent elindította a lavinát. A legkedvesebb mind közül, a Parker Ruby mindig kéznél van, szívesen használom írásra is, rajzolni vele pedig egyedülálló élmény: érdekessége, hogy különféle papírokon alkalmazva egészen változatos árnyalatokat produkál.

Az erdélyi öreg házat, amit korábban már akvarellel is megörökítettem, a Moleskine Watercolour vázlatfüzetbe rajzoltam. Az amúgy papírzsebkendőn mély barnás-bordós tinta száradás után nem kis meglepetésemre itt kissé magentába hajló hidegbordó színt adott ki.

A zsepi-moley ellentéten fellelkesedve elővettem hát az AMI vázlatfüzetet is, melynek papírja valamilyen okból a tintában rejlő lilás pigmenteket hangsúlyozta ki erőteljesen, ahogy ezt a Rimini-sorozathoz készült tegnapi sketchem is mutatja. Egyelőre még ámulok a tények felett, a meglepő eredmények oka még rejtély, de valószínűleg a megoldáshoz köze lesz a médium nedvszívó képességének, savtartalmának és egyéb tulajdonságainak is. Minden esetre kíváncsiságom határtalan, ezért ezek után az összes itthon fellelhető papíromat ki fogom próbálni Rubyval.

Kísérletező hajlamomra való tekintettel természetesen egyedi tinta kikeverése sem maradhatott el, ennek eredményét lehet megcsodálni a következő képen. Tanulság: ha színt váltunk, itassuk fel a tollhegyből is a benne maradt előző tintát, nem elég a konvertert kimosni, vagy ha nem, hát legalább ne kezdjünk el egy-egy részletet azonnal készre kidolgozni, fejlesszük egyenletesen az egész képet….mert különben világoskék kakasunk keletkezik…

(A visszajelzések alapján nem is biztos, hogy hátrány ) Ez a mély kék amúgy a két klasszikus “mindigvanbelőle” tintám  (Pelikan Blue és Lamy Black) keveréke.

A mai post végére egy vallomás: a tintafélék és köztem végleges a vonzalom, egy-egy különlegesebb darab beszerzése után garantált a többnapos vigyor A vadászataimhoz pedig itt szoktam művelődni, ajánlom jó szívvel mindenkinek, aki kicsit is szereti a modern formákba álmodott hagyományos dolgokat. (Megjegyzem, a legutolsó itt kinézett zsákmányom egy Lamy Safari Al-Star, természetesen a kávébarna, mi más. Nagyon szerethető darab )

Az elmúlt hetekben alig került ki igazán jó kép a kezem alól, sőt, szinte semmi nem került ki… két kezemen meg tudnám számolni, hányszor rajzoltam/festettem ez alatt az erős két hónap alatt. Volt is kétségbeesés, miért nem megy, mikor adott a téma, adott a lehetőség, szinte folyamatos az inspiráció…de hiányzott a lelkesedés, hiányzott az alkotókedv. Ha nekiálltam, nem volt benne öröm, gépiessé vált, reflexszerűen és oda sem figyelve, minden átélés nélkül festettem, csak tettem a dolgom… és jellegtelen képek születtek.

Nem lehet így. Nem jó, ha nem szívből jön, ha nem zsigeri az inger, az alkotási vágy. Akkor jó, akkor hiteles, ha sürgető kényszer, ha “szétvet a zösztön” … Sokáig nem is sejtettem, hogy mi lehet a gond…fásultság, fáradtság, stressz? Még a jól bevált inspiráló zenéim sem segítettek, végül legfontosabb kritikusom egyik képe, pontosabban képsorozata (na meg a biztató szava) döbbentett rá, hogy mit kell tennem… s ez lett az eredménye:

Úgyhogy jelentem, most az újratöltés és a kísérletezés időszaka van, egy tudatos döntés eredményeként, hogy generáljak egy kis szakmai fejlődést, mert nem óhajtok megragadni ezen a szinten. Jó, hogy amit eddig csináltam az szép és jól megy, s emiatt rém egyszerű…de nekem ez nem elég, én nem akarok egysíkú lenni, nem akarok nyálas, csöpögős, unalmas és átlagos képeket festeni. Megnéztem sok “how to – videót”, magyar és külföldi grafikusokat, festőket, designereket…levontam a következtetéseimet, elindítottam valamit, valamit, ami eléggé eltér az átlagostól, a divatostól… elkezdtem kicsit máshogy, kicsit frissebben, egy leheletnyit frappánsabban, sokkal-sokkal lazábban, és leginkább zsigeri ösztönből festeni…ahogy jön. Érzésre. Meglátjuk, mi sül ki belőle, meglátjuk mi sül ki belőlem

S miközben ezeket a sorokat írom, már a hajós sorozat (mert az lesz, bizony…) következő darabján jár az eszem, már előkészítettem a füzeteket és a ceruzákat…és épp felhangzik a nappaliból a G3…

Maya reloaded…

Folyt.köv.

Folyt. köv.

Kelényi Attila fotója (animakonyvesbolt.hu)

Talán ami a legjobban megérintett, az az, hogy a BookArt elindulása óta lépten-nyomon kapom a kéréseket: “illusztráljak” könyvet, rajzoljak bele, hackeljem meg, firkáljam össze, stb… ezt soha nem gondoltam volna.

Az itt látható kép @Sceurpiennek készült, őt is Moly.hu-ról ismerem, rém tehetséges írópalánta:) Célul tűzte ki, hogy elolvastatja, majd kidekoráltatja velem egyik kedvenc könyvét, így került hozzám A halhatatlanság halála. Érdekes, hogy abszolút ideillő a történet, hiszen a művészet is egyfajta halhatatlanságra törekvés. Az alkotás önkifejezés, bármi készül általam, belegyúrom a lelkem egy részét, belekerül egy csipet a személyiségemből, megfűszerezem az éppen aktuális hangulatommal, nyakon öntöm az érzelmeimmel…a műveimben én is tovább élek, és jó esetben az utánam következő nemzedékek is gyönyörködhetnek vagy szörnyülködhetnek az általam elkövetett képeken…

(És akkor egy megfejtés, azoknak, akik mindig kérdezgették hogy miért….nos, hát ezért szoktam időnként mondani: gyúrok az öröklétre…)

A firka vegyes technikával készült: 2B ceruza és Sakura Koi aquarellfesték keveréke, melyhez waterbrusht használtam. S mivel a könyv papírja meglepően jól viselte az igénybevételt, nem ázott át túlságosan, nem bolyholódott fel és megfelelően terítette a pigmenteket, szivárványszerűen összemosott-elfolyatott élénk háttérrel tettem érdekesebbé az összhatást.