Nemsokára Ünnepi könyvét, sok-sok újdonsággal, tőlem is, aztán első könyves ismerősöket is ünneplünk az idén. Lesz Hegyalja Fesztivál, igencsak különleges, megint olyat teszünk amit eddig sosem, erről bővebben szintén kicsit később… előtte még utazgatunk. Carpe Diem. Éljenek az előre-nem-eldöntött dolgok, éljen a spontaneitás. Olyan rövid az élet, élvezzük ki minden percét…

Ti mennyire vagytok merészek?

Ti szeretitek a krimiket?

Folyt. köv.

Kelényi Attila fotója (animakonyvesbolt.hu)

Varró Dániel: A babaarcú démon

Mohos falak közt, büszke omladékon,
Egy romos, régi várban élt a démon,
Kinek az arca sápadt babaarc volt,
Karja köréd fonódó két lián,
S míg vérszagot a szél süvítve hajszolt,
Nutellát ő kenyérre kenve majszolt,
Egy pillantása felperzselte szíved,
És drapp méhecske volt a zokniján.

Tulajdonképpen nem volt semmi dolga,
Csak épp midőn éjfélt ütött az óra,
Kellett neki a várrom ablakából
Velőtrázón kacagni kifele,
Amúgy csak üldögélt a bálterembe,
Női lapokat olvasott merengve,
Vagy a körmét reszelte lassu gonddal,
Jutott mindenre bőven ideje.

Történt egy este mármost, mikor rég-volt
Dühvel mennydörgött, villámlott az égbolt,
Vihar dúlt kint, a Babaarcú Démon
Bentről figyelte, mily borús az ég,
S hogy ne forduljon kedve is vacakra,
Épp férfiszíveken tiport kacagva,
Történt, hogy bimm-bumm, két mennydördülés közt
Meglátta holt ükatyja szellemét.

És szólt amaz: “Figyelj szavamra, lányom!
Százötven éve átok ül e váron,
Én átkoztam meg, Bambaképű Edgár,
Midőn e várban bűn ütött tanyát,
A várat és a vár urát is egyben,
Ki, bár egy gróffal járt öt éve jegyben,
Elcsábította, s esküvője napján
El is szöktette céda dédanyád.

Sir Henry Exel, így hívták a várúrt,
S a munka rám, dühödt atyára hárult,
Hogy szép szóval várából visszacsaljam
A gaz leányt, ki vér szerint enyém,
De lányomat hiába kértem esdve,
Csak kacagott rám gúnnyal aznap este,
Bitang lovagja elzavart a várból -
És akkor szörnyű átkot mondtam én.

A hitvány csábító, Sir Henry Exel,
Ki málnaszörppel és pilóta keksszel
Magához édesgette dédanyádat,
Másnap rettentő hasmenést kapott,
S a hűtelen leányzó arra ébredt,
Hogy egy elátkozott várban kisértet,
Egy démon, s az lesz minden lányutóda,
Akit világra hoz. Mindezt tudod.

De van kiút! A századik szobában
Egy kétszáz éves fogmosó pohár van,
És benne kétszáz éves fogmosó víz
(Sir Exel, míg élt, nem mosott fogat),
Nézz bele, s visszanéz rád húsz teremtmény,
S huszonkétféle lány, ki mind lehetnél,
Hörpintsd ki annál, aki lenni vágyol,
És megtöröd rettentő átkomat.”

Benyitott hát a századik szobába
A Babaarcú Démon, ám hiába,
Csak egy görnyedt, öreg kísértet ült ott
Valami díszes, ódon klozeton,
“Megbántam már – rimánkodott-, de meg már,
Vond vissza átkod, Bambaképű Edgár!
Tiéd lehet minden pilóta kekszem,
És minden szörpöm eléd hozatom.”

“Tán a számolást elvétettem eggyel”
Mondta a Démon mély önismerettel,
És benyitott a szomszédos szobába,
Ott állt a régi fogmosó pohár,
S belőle őrá sorban visszanéztek
Tündérek, vámpírlányok, hölgyszínészek,
Gyorsfutárok, tanárnők, topmodellek,
S érezte, mind lehetne ő akár.

De a Démonnak egyikük se tetszett,
Míg végül aztán, negyvenkettediknek
Visszanézett a fogmosó pohárból
Reá egy méla, sápatag leány,
Az arca, mint egy kisdedé, olyan volt,
Coopert olvasta éppen vagy Conan Doyle-t,
Férfiszíveket tört kacagva össze,
És drapp méhecske volt a zokniján.

És így esett, hogy ott maradt a Démon
Mohos falak közt, büszke omladékon,
Ott üldögél mélán a bálterembe,
Régi fotókat nézeget dián,
S míg vérszagot a szél süvítve hajszol,
Nutellát ő kenyérre kenve majszol,
A pillantása tűz, a csókja méreg,
És drapp méhecske van a zokniján.

Talán ami a legjobban megérintett, az az, hogy a BookArt elindulása óta lépten-nyomon kapom a kéréseket: “illusztráljak” könyvet, rajzoljak bele, hackeljem meg, firkáljam össze, stb… ezt soha nem gondoltam volna.

Az itt látható kép @Sceurpiennek készült, őt is Moly.hu-ról ismerem, rém tehetséges írópalánta:) Célul tűzte ki, hogy elolvastatja, majd kidekoráltatja velem egyik kedvenc könyvét, így került hozzám A halhatatlanság halála. Érdekes, hogy abszolút ideillő a történet, hiszen a művészet is egyfajta halhatatlanságra törekvés. Az alkotás önkifejezés, bármi készül általam, belegyúrom a lelkem egy részét, belekerül egy csipet a személyiségemből, megfűszerezem az éppen aktuális hangulatommal, nyakon öntöm az érzelmeimmel…a műveimben én is tovább élek, és jó esetben az utánam következő nemzedékek is gyönyörködhetnek vagy szörnyülködhetnek az általam elkövetett képeken…

(És akkor egy megfejtés, azoknak, akik mindig kérdezgették hogy miért….nos, hát ezért szoktam időnként mondani: gyúrok az öröklétre…)

A firka vegyes technikával készült: 2B ceruza és Sakura Koi aquarellfesték keveréke, melyhez waterbrusht használtam. S mivel a könyv papírja meglepően jól viselte az igénybevételt, nem ázott át túlságosan, nem bolyholódott fel és megfelelően terítette a pigmenteket, szivárványszerűen összemosott-elfolyatott élénk háttérrel tettem érdekesebbé az összhatást.

Előre szólok, hosszú és részletes blogpost következik …

Az egész dolog ott kezdődött, hogy bár régebben is hallottam hasonló mozgalmakról, valahogy kimaradtak az életemből…mígnem az elmúlt hetekben többen is felhívták a figyelmemet a BookArt-ra, ami nem más, mint könyvújrahasznosítás kreatív módon, tehát az értéktelennek minősített, vagy régóta mellőzött, ismeretlen szerzők által írt, vagy csak szimplán túl nagy példányszámban kiadott régi könyvek “összefirkálása”, kidekorálása, hogy egyedi művészeti alkotásokként szülessenek újjá, és így létük ismét értelmet nyerjen.  Eme zseniális kezdeményezés részletes leírása, mindenféle hasznos információ és az átalakított könyvek utóélete nyomon követhető a  @szuperapu által indított blogon.  Ennek hatására és a moly.hu, azaz @Bence hathatós közreműködésére persze bennem is elindult az a bizonyos vezérhangya…

A vezérhangyám viszont nem igazán bírt magával, hevesen ellenkezett a “betűkre festés” ellen, tehát úgy döntöttem, ha én ebben részt veszek, akkor csak üres oldalra kerülhet kép… Szerencsére Bence is változtatott kicsit az alapötleten, azaz mivel a BookArt ötlete a Moly közegére is adaptálható, mi olvasott-olvasható-ajánlható könyveket kezdünk népszerűsíteni. Ezzel pedig egybevág, hogy a szövegre nem kerülhet kép, tehát inkább illusztrációpótló jelleggel rajzoljon-fessen, aki “bookartolásra” adja a fejét. Csütörtök délután Bencével felkerekedtünk, és elindultunk  alapanyagot beszerezni, melynek következtében röpke negyedóra alatt beszerzésre került az első két áldozat, két Hemingway-kötet az Astoria egyik antikváriumából…

Tudatosan olyan könyveket kerestünk, melyekben nem spóroltak a nyersanyag költségen, így a fejezetcímeknél vagy fejezetek végénél egy vagy több üres oldal, üres lap is található. A két könyv még aznap este kidekorálásra került, a képek ceruzával, akvarellel és fekete zselés tollal készültek, összesen körülbelül 2,5-3 órát dolgoztam velük, s hogy értelmet nyerjen az első bekezdés, elárulom: a félköríves konyhaasztalomon…

A Vándorünnep című könyvbe Hemingway egyik kedvenc helyének, a párizsi La Closerie des Lilas nevű kávézó-étterem bejárata került…

… A Kilimandzsáró hava című novella kezdőlapja pedig egy afrikai tájképpel és egy maszáj harcossal lett gazdagabb.

Az eddigi visszajelzések alapján sok embernek szimpatikus a BookArt eme “tipikusan molyos szemléletű”, könyvbarátabb megközelítése, és egyetértek Bencével, ahogy leírta, szerintem sem vétünk túlságosan nagyot azzal, hogy olvasható könyvekhez adunk hozzáadott értéket. A két könyvet  tegnap délután a múzeumlépcsőn átadtam Bencének, hamarosan kiderülnek a részletek a játékról, ahol meg lehet nyerni őket…

S habár némely nyomda papírfelhasználása hagy némi kívánnivalót maga után, főleg akvarellezés és víztűrés tekintetében (szenvedtem rendesen ), jó kis kihívás volt ez is, az alkotás minden percét élveztem (még, még, még akarok!), jó volt látni hogy tetszik az eredmény, és hatalmas lendületet ad a sok pozitív visszajelzés…köszönöm mindenkinek!!!

Időközben sikerült részt vennem a tegnap esti könyvbemutatóval egybekötött mini Moly-találkozón, kevesen voltunk, de nagyon jó társaság jött össze.

Köszönöm a lehetőséget, Bence!