Nemsokára Ünnepi könyvét, sok-sok újdonsággal, tőlem is, aztán első könyves ismerősöket is ünneplünk az idén. Lesz Hegyalja Fesztivál, igencsak különleges, megint olyat teszünk amit eddig sosem, erről bővebben szintén kicsit később… előtte még utazgatunk. Carpe Diem. Éljenek az előre-nem-eldöntött dolgok, éljen a spontaneitás. Olyan rövid az élet, élvezzük ki minden percét…

Ti mennyire vagytok merészek?

Egy kis háttér információ: Třebíč a morvaországi zsidó kultúra egykori jelentős központjai közé tartozott. A fennmaradt nagyhírű zsidónegyed mindmáig értékes tanúja a zsidó-keresztény együttélésnek, melynek a második világháború náci holokausztja erőszakkal vetett véget. A sűrűn beépített egyedülálló zsidónegyed – girbegurba utcácskáival, titokzatos zugaival, boltíves átjáróival és romantikus tereivel – több mint százhúsz lakóépületből áll. Ezt egészítik ki a volt zsidó közösségi épületek, a városháza, az iskolák, a rabbi-hivatal, illetve a szegényházak. A Hátsó-zsinagógát teljes egészében felújították, és a 18. század elejéről származó egyedi freskókkal díszített helyiségben a zsidónegyed történetét bemutató kiállítást rendeztek be. Ezen kívül különféle kulturális rendezvényeket – kiállításokat, koncerteket, találkozókat és szemináriumokat szerveznek itt.

Třebíč zsidó negyede az egyik legjobb állapotban fennmaradt zsidó városrész Európában. Csehországban, a Jihlava folyó bal partján terül el, a třebíči vár alatt. 2003. július 3. óta a Világörökség része, mint az egyetlen olyan, Izrael területén kívül fekvő zsidó műemlék, amit az UNESCO számon tart.

Számomra a hely elsősorban eredeti házai és történelmi környezete miatt érdekes. 123, különböző építészeti stílusú ház, két zsinagóga és több más műremek is jó állapotban vészelte át a történelem viharait, ezeket rajzolni pedig különösen nagy élmény, egyben kihívás is.

A leghíresebb ilyen talán a román-gótikus stílusban épült Szent Prokop-bazilika, amely a 13. század első felében készült, az 1101-ben Třebíčben alapított bencés rendi kolostor részeként.

Eredetileg Szűz Máriának szentelték. Az apátsági templom sajnos szenvedett Hunyadi Mátyás 1468-as ostroma idején, ezután több, mint kétszáz éven keresztül világi célokra használták, volt lóistálló, gabonamagtár és sörraktár is.

1725 – 1731 között F. M. Kaňka építész felújította, újra felszentelték, és ismét egyházi célokra használták. A bazilika legértékesebb részei a több mint hétszáz éves eredeti ácsolt mennyezetű kripta, a kő keresztboltozattal fedett szentély, az apszis keleti részében lévő rózsaablak, és a kőfaragó mesterek kiváló munkájának bizonyítéka – az északi bejárat. A bazilika jelenlegi belső tere Kamil Hilbert érdeme, az 1924 – 1935 közötti években kapta mai formáját. A hajdani kolostor épülete ma a Nyugat-Morva Múzeum betlehemi jászol-, moldavit-, pipa- és a helyi kultúrát bemutató gyűjteményének ad otthont.

Remélem ismét tudtam újat mutatni, hamarosan másutt is kószálhattok velem

Nem vagyok egy hakapeszi, szeretem kiélvezni a pillanatot, úgyhogy nézegettem egy ideig, de győzött a kíváncsiság és az alkotói kényszer, végül szombat  délelőtt törtem fel a kis tintásüveg tetejét záró viaszpecsétet. Némi ügyetlenkedés után, kb. 10 perc elteltével már egész ügyesen tudtam bánni a mártogatós tollal, s be mertem vállalni egy komolyabb igénybevételt is vele, úgyhogy az első grafika, ami a barna tintával készült, egy kalózhajó lett:

A tőlem megszokott vonalvezetéssel és részletességgel (és rettenetes iramban fogyó türelemmel) rajzoltam, úgyhogy mielőtt még kivágtam volna az ablakon az egész sketchbookot, a bal oldali két vitorla árnyékolása után szépen letettem a mártogatós tollat, és a tintát beletöltöttem egy Lamyba. Ez így egyrészt sokkal kényelmesebb, másrészt megtizedeli a rajzolással töltött időt. (A kalózhajó nemcsak az alkotás közben szerzett nekem örömet, hanem még egészen máshogy is…de ez megérdemel egy külön postot )

Vasárnap gondoltam egy merészet, és nekiálltam egy romos viskót rajzolni. Igen, tudom, kényes téma…talán nem mondok újdonságot, ha elárulom: minden deszkát és ütött-kopott zsindelyt egyenként rajzolgattam fel, egészen elmebeteg módon bele tudok bonyolódni ilyenkor a részletekbe. Talán ahhoz hasonlítható a szituáció, mint amikor a cica előtt meglengetik a sapkabojtot: katt, csőlátás, pupillák tányérnyira tágulnak, időérzék elveszik, és csak pofozza, pofozza

Nos, egész éjszaka rajzoltam. Itt az eredménye;)

Tudom, tudom… dilis:) Pssszt…lesz még ennél dilisebb is;)

Valamikor még kb. 20 évvel ezelőtt a nagyapám, pontosabban a kézírása szerettette meg velem a töltőtollakat. Csodálatos vonalvezetéssel, szinte rajzolta a betűket, lassan és cirkalmasan, ahogyan csak metszett tollal, valódi tintába mártogatva lehet, ahogy a Kedvesnővérek tanították nekik annak idején. Gyerek voltam még, aprócska kíváncsi leányzó, akinek a jutalma egy-egy jó jegyért az volt, hogy a Papa írta alá az ellenőrző könyvecskét…

Az eltelt évek alatt rájöttem arra is, hogy egy töltőtoll nem csak írásra való. Ennek eredményeképp arra használom őket a legkevesebbet Egészen kellemes vonalas rajzok készíthetők velük, a vonalvastagság variálásával színesítve a tinta színmélysége adta lehetőségeket.

Költözésem alkalmával került elő egyik művészkellékes ládikám mélyéről az a pár üveg tinta és töltőtoll, ami újfent elindította a lavinát. A legkedvesebb mind közül, a Parker Ruby mindig kéznél van, szívesen használom írásra is, rajzolni vele pedig egyedülálló élmény: érdekessége, hogy különféle papírokon alkalmazva egészen változatos árnyalatokat produkál.

Az erdélyi öreg házat, amit korábban már akvarellel is megörökítettem, a Moleskine Watercolour vázlatfüzetbe rajzoltam. Az amúgy papírzsebkendőn mély barnás-bordós tinta száradás után nem kis meglepetésemre itt kissé magentába hajló hidegbordó színt adott ki.

A zsepi-moley ellentéten fellelkesedve elővettem hát az AMI vázlatfüzetet is, melynek papírja valamilyen okból a tintában rejlő lilás pigmenteket hangsúlyozta ki erőteljesen, ahogy ezt a Rimini-sorozathoz készült tegnapi sketchem is mutatja. Egyelőre még ámulok a tények felett, a meglepő eredmények oka még rejtély, de valószínűleg a megoldáshoz köze lesz a médium nedvszívó képességének, savtartalmának és egyéb tulajdonságainak is. Minden esetre kíváncsiságom határtalan, ezért ezek után az összes itthon fellelhető papíromat ki fogom próbálni Rubyval.

Kísérletező hajlamomra való tekintettel természetesen egyedi tinta kikeverése sem maradhatott el, ennek eredményét lehet megcsodálni a következő képen. Tanulság: ha színt váltunk, itassuk fel a tollhegyből is a benne maradt előző tintát, nem elég a konvertert kimosni, vagy ha nem, hát legalább ne kezdjünk el egy-egy részletet azonnal készre kidolgozni, fejlesszük egyenletesen az egész képet….mert különben világoskék kakasunk keletkezik…

(A visszajelzések alapján nem is biztos, hogy hátrány ) Ez a mély kék amúgy a két klasszikus “mindigvanbelőle” tintám  (Pelikan Blue és Lamy Black) keveréke.

A mai post végére egy vallomás: a tintafélék és köztem végleges a vonzalom, egy-egy különlegesebb darab beszerzése után garantált a többnapos vigyor A vadászataimhoz pedig itt szoktam művelődni, ajánlom jó szívvel mindenkinek, aki kicsit is szereti a modern formákba álmodott hagyományos dolgokat. (Megjegyzem, a legutolsó itt kinézett zsákmányom egy Lamy Safari Al-Star, természetesen a kávébarna, mi más. Nagyon szerethető darab )

Nos, miért ne?

Kapóra jött a szülinapom, ugyanis ha már szülinapom van címszó alatt megörvendeztettem környezetemet egy komolyabb adag vörösboros marhapörkölttel, aminek következtében kb. 2 dl “festék” ott maradt a hűtőszekrényben. Alkoholizálási szokásaim ismeretében maximum évek múlva, saját lábán távozott volna az üvegből, tehát tényleg minden feltétel adott volt a teszteléshez.

A bor amúgy Villányi Kékfrankos 2007-ből, színét tekintve a mélybordó fajtából, waterbrush-ba töltve halvány lilás felhangot mutatott, ami száradás után még erősebbé vált. A tematikát tekintve ilyesmihez a legalkalmasabbnak épületek ábrázolását tartom, különösen a mediterrán területekre jellemző az a fajta építkezési mód, mely mindenféle textúrát ötvözve számtalan lehetőséget ad a kísérletezésre. Legutóbbi olaszországi utam alkalmával csodálhattam meg ezt a réges-régi lakóházat, ahol terméskő és téglák, hasított fagerendák és omladozó vakolat, repedésekben megtelepedett növények egyaránt jelen vannak, minden, ami teszteléshez érdekes lehet. A képet Parker Ruby tintával rajzoltam elő, és itt ért az első meglepetés: a mélybordó tintát a bor savtartalma (valószínűleg, de az is lehet, hogy az alkoholtartalom) egészen kékes-lilás árnyalatúra változtatta. A következő meglepetés a második átfestésnél ért: a bor keményen megdolgozta a papír felületét is, ugyanis a tinta az előzőleg átfestett területeken (száradás után is!) szinte szétszaladt, gyönyörűen, egyenletesen terült, egységes pigmentréteget képezve. A legmélyebb árnyalatot 3-4-szeri átfestéssel értem el, igaz rásegített kicsit a tinta oldódása is.

Összességében elégedett vagyok a végeredménnyel, biztos vagyok benne, hogy fogok még borral festeni, sőt, ha jól sejtem, ki fogok még próbálni egyéb, a háztartásban fellelhető természetes festékanyagokat is.

Gábor, köszönöm!

Már csak egy kérdés maradt: mi legyen a következő?

Vázlatfüzet elő, víztartály beélesít, ecset szétnyit, kezdődhet a móka. Ceruzával halvány vázlatot készítettem, hogy rögzítsem a testtartást, hiszen a kis fickó másodpercekre maradt csak nyugton. A háttér kétféle zöldjét bő vízzel mostam össze, a madárka kapott egy kékes-szürkés alapszínt, majd erre vittem fel az élénk narancs foltokat szárazabb ecsettel. A festés befejeztével a kényesebb helyeket fekete tintával hangsúlyoztam ki.

Amint a képen is látszik, elég szépen terülnek a festékpigmentek, jól tapad a papíron, nem fut össze, nem foltosodik, egyenletes fedést ad. Összességében: az első éles bevetésen tökéletesen teljesített.

Kérdés még, hogy vajon a többi szilkés festékemmel keverve mit produkál, de ezt majd legközelebb kiderítem

Az elmúlt hetekben alig került ki igazán jó kép a kezem alól, sőt, szinte semmi nem került ki… két kezemen meg tudnám számolni, hányszor rajzoltam/festettem ez alatt az erős két hónap alatt. Volt is kétségbeesés, miért nem megy, mikor adott a téma, adott a lehetőség, szinte folyamatos az inspiráció…de hiányzott a lelkesedés, hiányzott az alkotókedv. Ha nekiálltam, nem volt benne öröm, gépiessé vált, reflexszerűen és oda sem figyelve, minden átélés nélkül festettem, csak tettem a dolgom… és jellegtelen képek születtek.

Nem lehet így. Nem jó, ha nem szívből jön, ha nem zsigeri az inger, az alkotási vágy. Akkor jó, akkor hiteles, ha sürgető kényszer, ha “szétvet a zösztön” … Sokáig nem is sejtettem, hogy mi lehet a gond…fásultság, fáradtság, stressz? Még a jól bevált inspiráló zenéim sem segítettek, végül legfontosabb kritikusom egyik képe, pontosabban képsorozata (na meg a biztató szava) döbbentett rá, hogy mit kell tennem… s ez lett az eredménye:

Úgyhogy jelentem, most az újratöltés és a kísérletezés időszaka van, egy tudatos döntés eredményeként, hogy generáljak egy kis szakmai fejlődést, mert nem óhajtok megragadni ezen a szinten. Jó, hogy amit eddig csináltam az szép és jól megy, s emiatt rém egyszerű…de nekem ez nem elég, én nem akarok egysíkú lenni, nem akarok nyálas, csöpögős, unalmas és átlagos képeket festeni. Megnéztem sok “how to – videót”, magyar és külföldi grafikusokat, festőket, designereket…levontam a következtetéseimet, elindítottam valamit, valamit, ami eléggé eltér az átlagostól, a divatostól… elkezdtem kicsit máshogy, kicsit frissebben, egy leheletnyit frappánsabban, sokkal-sokkal lazábban, és leginkább zsigeri ösztönből festeni…ahogy jön. Érzésre. Meglátjuk, mi sül ki belőle, meglátjuk mi sül ki belőlem

S miközben ezeket a sorokat írom, már a hajós sorozat (mert az lesz, bizony…) következő darabján jár az eszem, már előkészítettem a füzeteket és a ceruzákat…és épp felhangzik a nappaliból a G3…

Maya reloaded…

Folyt.köv.

Mustang Boss 351 Fastback , 1971-ből…. a legjobb évjárat

(a Mustang 1971-ben “nőtt fel”, ez az év jelentette a legnagyobb változást a típus történetében. A Boss 351 is új fejlesztés, nagyobb, szögletesebb és vagányabb  mint elődei, szíve egy 330 lóerős V8-as… ám 1972-től kezdve a takarékosság jegyében már kisebb kompressziós blokkal került gyártásra…egyedi a maga nemében.)

A kép 50 perc alatt készült el. A grafittal rajzolt vázlatot Sakura és Talens szilkés akvarellfestékeim felhasználásával, waterbrush-sal festettem át. Moleskine Watercolour notebook-omban leledzik, és egy hajó fogja követni nemsokára…

Ez a sketch célirányosan ide készült, Moleskine watercolour notebookba, wb-vel, Sakura akvarellel, kb. 1 óra alatt.