Játszadoztam kicsit, mit lehet kihozni a képből, ha csak egy-két szilke akvarell és egy ceruza van kéznél, és szinte csak a színtelítettséggel lehet variálni. Megtetszett, lesz még ilyen

Ti szerettek kísérletezni?

Nos, miért ne?

Kapóra jött a szülinapom, ugyanis ha már szülinapom van címszó alatt megörvendeztettem környezetemet egy komolyabb adag vörösboros marhapörkölttel, aminek következtében kb. 2 dl “festék” ott maradt a hűtőszekrényben. Alkoholizálási szokásaim ismeretében maximum évek múlva, saját lábán távozott volna az üvegből, tehát tényleg minden feltétel adott volt a teszteléshez.

A bor amúgy Villányi Kékfrankos 2007-ből, színét tekintve a mélybordó fajtából, waterbrush-ba töltve halvány lilás felhangot mutatott, ami száradás után még erősebbé vált. A tematikát tekintve ilyesmihez a legalkalmasabbnak épületek ábrázolását tartom, különösen a mediterrán területekre jellemző az a fajta építkezési mód, mely mindenféle textúrát ötvözve számtalan lehetőséget ad a kísérletezésre. Legutóbbi olaszországi utam alkalmával csodálhattam meg ezt a réges-régi lakóházat, ahol terméskő és téglák, hasított fagerendák és omladozó vakolat, repedésekben megtelepedett növények egyaránt jelen vannak, minden, ami teszteléshez érdekes lehet. A képet Parker Ruby tintával rajzoltam elő, és itt ért az első meglepetés: a mélybordó tintát a bor savtartalma (valószínűleg, de az is lehet, hogy az alkoholtartalom) egészen kékes-lilás árnyalatúra változtatta. A következő meglepetés a második átfestésnél ért: a bor keményen megdolgozta a papír felületét is, ugyanis a tinta az előzőleg átfestett területeken (száradás után is!) szinte szétszaladt, gyönyörűen, egyenletesen terült, egységes pigmentréteget képezve. A legmélyebb árnyalatot 3-4-szeri átfestéssel értem el, igaz rásegített kicsit a tinta oldódása is.

Összességében elégedett vagyok a végeredménnyel, biztos vagyok benne, hogy fogok még borral festeni, sőt, ha jól sejtem, ki fogok még próbálni egyéb, a háztartásban fellelhető természetes festékanyagokat is.

Gábor, köszönöm!

Már csak egy kérdés maradt: mi legyen a következő?

Vázlatfüzet elő, víztartály beélesít, ecset szétnyit, kezdődhet a móka. Ceruzával halvány vázlatot készítettem, hogy rögzítsem a testtartást, hiszen a kis fickó másodpercekre maradt csak nyugton. A háttér kétféle zöldjét bő vízzel mostam össze, a madárka kapott egy kékes-szürkés alapszínt, majd erre vittem fel az élénk narancs foltokat szárazabb ecsettel. A festés befejeztével a kényesebb helyeket fekete tintával hangsúlyoztam ki.

Amint a képen is látszik, elég szépen terülnek a festékpigmentek, jól tapad a papíron, nem fut össze, nem foltosodik, egyenletes fedést ad. Összességében: az első éles bevetésen tökéletesen teljesített.

Kérdés még, hogy vajon a többi szilkés festékemmel keverve mit produkál, de ezt majd legközelebb kiderítem

Az elmúlt hetekben alig került ki igazán jó kép a kezem alól, sőt, szinte semmi nem került ki… két kezemen meg tudnám számolni, hányszor rajzoltam/festettem ez alatt az erős két hónap alatt. Volt is kétségbeesés, miért nem megy, mikor adott a téma, adott a lehetőség, szinte folyamatos az inspiráció…de hiányzott a lelkesedés, hiányzott az alkotókedv. Ha nekiálltam, nem volt benne öröm, gépiessé vált, reflexszerűen és oda sem figyelve, minden átélés nélkül festettem, csak tettem a dolgom… és jellegtelen képek születtek.

Nem lehet így. Nem jó, ha nem szívből jön, ha nem zsigeri az inger, az alkotási vágy. Akkor jó, akkor hiteles, ha sürgető kényszer, ha “szétvet a zösztön” … Sokáig nem is sejtettem, hogy mi lehet a gond…fásultság, fáradtság, stressz? Még a jól bevált inspiráló zenéim sem segítettek, végül legfontosabb kritikusom egyik képe, pontosabban képsorozata (na meg a biztató szava) döbbentett rá, hogy mit kell tennem… s ez lett az eredménye:

Úgyhogy jelentem, most az újratöltés és a kísérletezés időszaka van, egy tudatos döntés eredményeként, hogy generáljak egy kis szakmai fejlődést, mert nem óhajtok megragadni ezen a szinten. Jó, hogy amit eddig csináltam az szép és jól megy, s emiatt rém egyszerű…de nekem ez nem elég, én nem akarok egysíkú lenni, nem akarok nyálas, csöpögős, unalmas és átlagos képeket festeni. Megnéztem sok “how to – videót”, magyar és külföldi grafikusokat, festőket, designereket…levontam a következtetéseimet, elindítottam valamit, valamit, ami eléggé eltér az átlagostól, a divatostól… elkezdtem kicsit máshogy, kicsit frissebben, egy leheletnyit frappánsabban, sokkal-sokkal lazábban, és leginkább zsigeri ösztönből festeni…ahogy jön. Érzésre. Meglátjuk, mi sül ki belőle, meglátjuk mi sül ki belőlem

S miközben ezeket a sorokat írom, már a hajós sorozat (mert az lesz, bizony…) következő darabján jár az eszem, már előkészítettem a füzeteket és a ceruzákat…és épp felhangzik a nappaliból a G3…

Maya reloaded…

Folyt.köv.

Talán ami a legjobban megérintett, az az, hogy a BookArt elindulása óta lépten-nyomon kapom a kéréseket: “illusztráljak” könyvet, rajzoljak bele, hackeljem meg, firkáljam össze, stb… ezt soha nem gondoltam volna.

Az itt látható kép @Sceurpiennek készült, őt is Moly.hu-ról ismerem, rém tehetséges írópalánta:) Célul tűzte ki, hogy elolvastatja, majd kidekoráltatja velem egyik kedvenc könyvét, így került hozzám A halhatatlanság halála. Érdekes, hogy abszolút ideillő a történet, hiszen a művészet is egyfajta halhatatlanságra törekvés. Az alkotás önkifejezés, bármi készül általam, belegyúrom a lelkem egy részét, belekerül egy csipet a személyiségemből, megfűszerezem az éppen aktuális hangulatommal, nyakon öntöm az érzelmeimmel…a műveimben én is tovább élek, és jó esetben az utánam következő nemzedékek is gyönyörködhetnek vagy szörnyülködhetnek az általam elkövetett képeken…

(És akkor egy megfejtés, azoknak, akik mindig kérdezgették hogy miért….nos, hát ezért szoktam időnként mondani: gyúrok az öröklétre…)

A firka vegyes technikával készült: 2B ceruza és Sakura Koi aquarellfesték keveréke, melyhez waterbrusht használtam. S mivel a könyv papírja meglepően jól viselte az igénybevételt, nem ázott át túlságosan, nem bolyholódott fel és megfelelően terítette a pigmenteket, szivárványszerűen összemosott-elfolyatott élénk háttérrel tettem érdekesebbé az összhatást.

Mustang Boss 351 Fastback , 1971-ből…. a legjobb évjárat

(a Mustang 1971-ben “nőtt fel”, ez az év jelentette a legnagyobb változást a típus történetében. A Boss 351 is új fejlesztés, nagyobb, szögletesebb és vagányabb  mint elődei, szíve egy 330 lóerős V8-as… ám 1972-től kezdve a takarékosság jegyében már kisebb kompressziós blokkal került gyártásra…egyedi a maga nemében.)

A kép 50 perc alatt készült el. A grafittal rajzolt vázlatot Sakura és Talens szilkés akvarellfestékeim felhasználásával, waterbrush-sal festettem át. Moleskine Watercolour notebook-omban leledzik, és egy hajó fogja követni nemsokára…

Ez a sketch célirányosan ide készült, Moleskine watercolour notebookba, wb-vel, Sakura akvarellel, kb. 1 óra alatt.

Előre szólok, hosszú és részletes blogpost következik …

Az egész dolog ott kezdődött, hogy bár régebben is hallottam hasonló mozgalmakról, valahogy kimaradtak az életemből…mígnem az elmúlt hetekben többen is felhívták a figyelmemet a BookArt-ra, ami nem más, mint könyvújrahasznosítás kreatív módon, tehát az értéktelennek minősített, vagy régóta mellőzött, ismeretlen szerzők által írt, vagy csak szimplán túl nagy példányszámban kiadott régi könyvek “összefirkálása”, kidekorálása, hogy egyedi művészeti alkotásokként szülessenek újjá, és így létük ismét értelmet nyerjen.  Eme zseniális kezdeményezés részletes leírása, mindenféle hasznos információ és az átalakított könyvek utóélete nyomon követhető a  @szuperapu által indított blogon.  Ennek hatására és a moly.hu, azaz @Bence hathatós közreműködésére persze bennem is elindult az a bizonyos vezérhangya…

A vezérhangyám viszont nem igazán bírt magával, hevesen ellenkezett a “betűkre festés” ellen, tehát úgy döntöttem, ha én ebben részt veszek, akkor csak üres oldalra kerülhet kép… Szerencsére Bence is változtatott kicsit az alapötleten, azaz mivel a BookArt ötlete a Moly közegére is adaptálható, mi olvasott-olvasható-ajánlható könyveket kezdünk népszerűsíteni. Ezzel pedig egybevág, hogy a szövegre nem kerülhet kép, tehát inkább illusztrációpótló jelleggel rajzoljon-fessen, aki “bookartolásra” adja a fejét. Csütörtök délután Bencével felkerekedtünk, és elindultunk  alapanyagot beszerezni, melynek következtében röpke negyedóra alatt beszerzésre került az első két áldozat, két Hemingway-kötet az Astoria egyik antikváriumából…

Tudatosan olyan könyveket kerestünk, melyekben nem spóroltak a nyersanyag költségen, így a fejezetcímeknél vagy fejezetek végénél egy vagy több üres oldal, üres lap is található. A két könyv még aznap este kidekorálásra került, a képek ceruzával, akvarellel és fekete zselés tollal készültek, összesen körülbelül 2,5-3 órát dolgoztam velük, s hogy értelmet nyerjen az első bekezdés, elárulom: a félköríves konyhaasztalomon…

A Vándorünnep című könyvbe Hemingway egyik kedvenc helyének, a párizsi La Closerie des Lilas nevű kávézó-étterem bejárata került…

… A Kilimandzsáró hava című novella kezdőlapja pedig egy afrikai tájképpel és egy maszáj harcossal lett gazdagabb.

Az eddigi visszajelzések alapján sok embernek szimpatikus a BookArt eme “tipikusan molyos szemléletű”, könyvbarátabb megközelítése, és egyetértek Bencével, ahogy leírta, szerintem sem vétünk túlságosan nagyot azzal, hogy olvasható könyvekhez adunk hozzáadott értéket. A két könyvet  tegnap délután a múzeumlépcsőn átadtam Bencének, hamarosan kiderülnek a részletek a játékról, ahol meg lehet nyerni őket…

S habár némely nyomda papírfelhasználása hagy némi kívánnivalót maga után, főleg akvarellezés és víztűrés tekintetében (szenvedtem rendesen ), jó kis kihívás volt ez is, az alkotás minden percét élveztem (még, még, még akarok!), jó volt látni hogy tetszik az eredmény, és hatalmas lendületet ad a sok pozitív visszajelzés…köszönöm mindenkinek!!!

Talens akvarellel készült mini Moleskine sketchbook-ba, kicsit nagyobb mint életnagyságban.